13 általános iskolás csapat gyűlt össze, akik a kétfordulós levelező forduló után talpon maradtak és kiérdemelték a megyei döntőn való részvételt. Iskolánkat 2 csapat képviselte az eseményen. 5. helyen jutott tovább a „Küszhajtók” csapata: Kálmán Boldizsár, Horváth Zorba, Mayer Csaba, Németh Dávid összetételben. 11. helyen jutott tovább az Iván Hanna, Németh-Vilits Ábel, Sándor Borbála, Tóth Noel összetételű „Ponty-gyűjtők” csapata.
A nap vidám hangulatban, regisztrációval és egy kis édességgel indult, majd a csapatok elfoglalták helyeiket az általuk készített kreatív csapatzászlók mellett. A kis remekművek már önmagukban jelezték: a gyerekek komolyan készültek a versenyre, és segítőikkel szívüket-lelküket beletették a megmérettetésbe. A köszöntőket követően kezdetét vette az elméleti forduló, amelyben a horgászati és halismereti tudásukról adhattak számot a diákok. A gyors és pontos megoldások is azt jelezték, hogy a csapatok felkészülten érkeztek. Később sorsolás után elfoglalták horgászhelyeiket, és a dudaszóval kezdetét vette az izgalmas 2 órás halfogó verseny. A versenyszabályok értelmében minden csapat egységes felszerelést kapott, de azonos méretű saját botot is használhattak.
A gyerekek örömmel és izgalommal vetették bele magukat a pecázásba – és bizony, a legtöbb csapat nem is maradt fogás nélkül! Keszeg, kárász, ponty is horogra akadt, de a nap szenzációját kétségtelenül a Ponty-gyűjtők csapata szállította, akiknek sikerült kifogni egy méretes (4300 gramm súlyú) amurt – ez a fogás gyakorlatilag a horgászverseny fordulóban az első helyet is érte. Az elméleti feladatok megoldásában 3. helyezést értek el, ami a levelező forduló 11. helyével összeadva 5. helyezést ért a végső sorrendben.
Iskolánk 15. alkalommal indított csapatot/csapatokat. Minden egyes alkalommal Farkas István volt a felkészítő tanár.