Természetvédelmi nap az általános iskolában

Természetvédelmi nap az általános iskolában

2022. május 18.
Az idei Madarak és Fák Napja ünneplésekor visszatértünk a koronavírus előtti hagyományokhoz.

Ennek a napnak a célja szokott lenni a tanulókat megismertetni szűkebb környezetükkel, természeti látnivalókkal, az őket körülvevő világgal, hogy természetközeli élményt szerezzenek. A már jól bevált Répce-parti programot bonyolítottuk le 2022. május 10-én. Szerencsére az időjárás is kedvezett a kinti programnak, kellemes és mérsékelten meleg tavaszi napra ébredtünk. A 6 csoport 8 állomásnál ismerkedhetett meg vizes élőhelyekkel kapcsolatos tudnivalókkal. Megvizsgálhatták többek között a Répce-víz kémhatását, hallhattak a Répce 1965-ös áradásáról egy szemtanútól, a településen megvalósult árvízi védekezésről, Csepreg és környékének ivóvízellátásáról, s még egy horgászbemutatón is részt vehettek. Visszaérve az iskolába az útközben hallottakról egy feladatlapot töltöttek ki. szerepelt S azok a diákok, akik útközben a legjobban odafigyeltek, pedig az utolsó tanítási hét délelőttjén egy biciklitúrán vehetnek majd részt.

Örökös ökoiskolaMAGYAR FALU PROGRAMMINISZTERELNÖKSÉGHAT-15-05FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉTMegvalosult_magyarorszag_kormanyanak_tamogatasaval_2023